Az én otthonom

Ezekre mindenképp figyelj, ha lakást keresel!

2016. március 01. - BPplusz

Korábbi cikkünkben abban próbáltunk segítséget nyújtani, hogy melyek azok a szempontok, amiket érdemes végiggondolni egy környék megválasztása során. Most “közelebb megyünk” és az ingatlan általános állapotának felméréséhez adunk hasznos tippeket: 

- Külső részek:

rustikalne-obklady28.jpg

Homlokzat

Kezdjük is a leginkább látványossal: Ha egy lakást megyünk megnézni az első ami szembeötlik, az külső rész, illetve leginkább a homlokzat. Egyértelmű, hogy a legfontosabb, hogy esztétikailag elnyerje a tetszésünket az amit látunk, de ezen túl is érdemes néhány dolgot megnézni. Sokat dobhat egy otthon megítélésén, ha a közelmúltban esett át az épület egy felújításon. Így például új festést vagy ablakokat kapott, illetve az is sok pénzt takaríthat meg nekünk, ha már korábban javítottak a tető állapotán. 

03lepcsohaz.jpg

Lépcsőház 

A homlokzaton és a külső, látványos részeken túl figyeljük meg, hogy a lépcsőház milyen állapotnak örvend. Igényes lakókra utal, ha tisztasággal találkozunk, így ha szemét és mocsok akad az utunkba, lehet, hogy már nem is érdemes tovább foglalkozni a kiszemelt lakással. Sokat elárulhat még a lépcsőház festésének az állapota is. Amennyiben például több helyen beázás nyomokat fedezünk fel, nagy az esély rá, hogy a csövek nincsenek a legjobb állapotban, így idővel mi is számíthatunk arra, hogy egy lakó eláztat minket. Tudakoljuk meg, hogy kik felelnek a közös terek rendben tartásáért, hogy milyen gyakran végeznek javításokat az épületben, illetve, hogy milyen biztosítás védi az otthonunk állapotát. 

-Belső részek:

Értelemszerűen az ártól is függ, hogy milyen igényeket szabad támasztani egy lakással szemben, így máshogyan álljunk hozzá egy akciós, felújításra szoruló lakás ellenőrzéséhez és máshogyan egy fiatal, az átlagosnál drágább “azonnal költözhető”-éhez. 

muanyag_nyilaszaro_akcio_budapesten_aablak-710x368.jpg

Nyílászárók

A látogatás során vegyük szemügyre a nyílászárók állapotát, hiszen a jó hőszigeteléshez elengedhetetlen, hogy jól működő megoldásokkal legyen felszerelve az ingatlan. Egy régi épület egyrétegű üvegezése és rossz állapotú ablakkeretei például jelentős hőveszteséget jelenthet. Ezeket javítani nem is mindig érdemes, sokszor a modernebb tokozás és hőszigetelő üvegezés az egyetlen megoldás. 

cirko.jpg

Hűtés/Fűtés

Szintén nézzünk körbe a fűtés/hűtés ügyében is, hiszen nem mindegy, hogy egy új vagy újszerű, minden szabályozásnak és biztonsági előírásnak megfelelő kazán biztosítja a kívánt hőmérsékletet, vagy egy, a nagyszüleink idejéből származó, már-már életveszélyes fűtési rendszer szolgálatot. Távfűtés vagy házközponti megoldás esetén is derítsük ki, hogy mikor végeztek rajta utoljára karbantartást és a közeljövőben várható-e valamilyen felújítási költség.  Itt érdemes megtudakolni, hogy hogyan alakul az éves fogyasztás. Kérdezzük meg, hogy az ingatlan milyen energetikai besorolást kapott korábban, mivel egy rosszabb (például F vagy G) besorolásúnál a havi fűtési számla jelentősen több lehet. 

hosszabb_t_3.jpg

Elektromos rendszer

Ne hagyjuk ki az elektromos rendszert sem, nagy galibába kerülhetünk, ha egy csillogó, újszerű lakásban egy vasaló és egy mikró kombinációja már lecsapja a villanyórát. Amennyiben felújítással kezdődik a lakásvásárlás, úgy érdemes átgondolni, hova kellhet még a közeljövőben konnektor és az új aljazatok behúzása mellett a teljes elektromos hálózatot is át lehet nézetni egy szakemberrel. 

mobilan-51d6b23d3f140.jpg

Vízellátás

Az gondolom egyértelmű, hogy a lakásban való nézelődés során minden csapot ki kell nyitni. Nem  csak azért, hogy felfedezzük, folyik-e mindenhonnan a víz, hanem azért is, mert a nyomásproblémákra is könnyedén fény derülhet. Egy esetleges, későbbi csőtörést elkerülendő hasznos lenne körbekérdezni a szomszédoknál, hogy volt-e a közelmúltban probléma valahol, így képet kaphatunk (valamilyen szinten) a vízvezetékek állapotáról. 

Természetesen ez még nem minden, így a témában rövidesen újabb cikkel jelentkezünk! 

Köszönjük, hogy elolvasstad!

Amennyiben az írás elnyerte a tetszésed, lájkolj minket Facebookon

 

 

Ha lakást keresel, ezeket mindenképpen nézd meg a környéken!

Egy lakás vagy ház megvétele - ha van rá keret - nem túlságosan nehéz feladat, ám egy otthon megtalálása már annál inkább. Újonnan indult blogunkban most hasznos tanácsokat szeretnénk osztani azoknak, akik nem pusztán egy lakóhelyet, hanem a jövendőbeli otthonukra szeretnének rábukkanni. Jelen cikkünkben a környék kiválasztásával kapcsolatban igyekszünk olyan támpontokat adni, amelyek sokat segíthetnek az új otthon kiélvezésében:

138479_454727.jpg

1. Mi van a közelben?

Még azelőtt, hogy személyesen is ellátogatnánk a kiszemelt lakáshoz, érdemes előtte körbenézni az interneten (ebben a Google Maps is segítséget nyújthat), hogy a legfontosabb közintézményeket merre találjuk. Így hamar kiderülhet, hogy a hőn áhított ingatlan közelében sem kórház, posta, de akár még nagyobb üzletközpont sem található, azaz érdemes lehet tovább nézelődni, egy megközelíthetőség szempontjából optimálisabb épület felé. Persze, ha a cél a világtól való eltávolodás, akkor lehet, hogy épp ez a megfelelő! 

newhouse.jpg

2. Zöldterület

Függetlenül attól, hogy mennyit szeretnénk gyalog közlekedni a környéken, nem árt tudni, hogy az épület közelében található-e egy park, vagy valamilyen zöldövezet, ahova érdemes esetleg lesétálni. Emellett legyünk abból a szempontból is körültekintőek, hogy a port és a zajt is csillapítani tudják a fás részek, így ha nem messze a kiszemelt épülettől egy forgalmas útszakasz is található, feltétlenül keresgéljünk a környező utcánkban! 

shopping-bags-retail-ss-1920.jpg

3. Vásárlási lehetőségek

Bár vasárnap már mindenképpen zárva vannak a nagyobb boltok, a hét többi részén jól jöhet, ha van a közelben egy olyan áruház, ahol gyorsan megvásárolhatjuk a nekünk szükséges dolgokat. Amellett, hogy az ingatlanosnál/tulajdonosnál kérdezzünk rá a környező boltokra, a többi ponthoz hasonlóan itt is igénybe vehetjük a Google segítségét és egy gyors kereséssel megbizonyosodhatunk arról, hogy mit  és hol vehetünk meg a környéken. 

6818169-road-wallpaper.jpg

4. Közlekedés

Kétségtelen tény, hogy a közlekedés nem minden esetben tartozik a legfontosabb kérdéskörök közé egy új otthon vásárlása során. Ennek ellenére mindenképpen érdemes rá időt szánni, hiszen nem mindegy, hogy hány órát töltünk úton a munkahely felé, és a hazajövet során. Ha van autónk, akkor ajánlott a Google Maps vagy a Waze programmal megbecsültetni a munkahelyről az úticélig tartó időt, amennyiben pedig tömegközlekedéssel járunk, akkor BKK oldalán található menetrend böngészése javallott. 

main.jpg

5. Jövőbeni lehetőségek

Akármilyen időtávra is tervezünk a kiszemelt ingatlannal, fontos, hogy felmérjük, a jövőben miként változhat az épület ára. Épp ezért érdemes a helyi önkormányzatnál érdeklődni a jövőbeni fejlesztési tervekről. Ilyenkor örülhetünk, ha kiderül, hogy hamarosan több, fontos beruházást is terveznek a környéken, és menekülhetünk, ha biztossá válik, hogy rövid időn belül egy plázát húznának fel a szembe lévő, még üres telken. 

Köszönjük, hogy elolvastad!

Amennyiben az írás elnyerte tetszésed, kérünk, lájkolj minket Facebookon

 

süti beállítások módosítása